2023

Segíthetünk?

2023-ban az Utcáról Lakásba Egyesület „Kunyhóból Lakásba!” elnevezésű programját támogattuk €1000 összeggel.

Az egyesület 2013-as alapítása óta folyamatosan fejlődik, egyre több modellprogramot dolgoz ki és működtet, amelyekben önálló lakhatást nyújtanak hajléktalan és lakhatási szegénységben élő embereknek. Alapvető céljuk, hogy minél több közterületen élő hajléktalan ember költözhessen szociális bérlakásba, és azok is biztos otthonra találjanak, akik piaci áron nem tudnának lakást bérelni. Ehhez együttműködnek önkormányzatokkal és magánemberekkel, szociális bérlakás-hálózatot és lakásügynökséget működtetnek. Ezt olyan innovatív lakáspolitikai eszközök bevezetésével és támogatásával segítik elő, mint az Elsőként Lakhatást módszer hazai bevezetésében való aktív részvétel.

A „Kunyhóból Lakásba” programjuk a legelesettebb embertársainknak nyújt segítséget ahhoz, hogy újra méltó otthonban élhessenek. Használaton kívüli, rossz állapotú önkormányzati bérlakásokat újítunk fel, melyekbe hajléktalan családok költözhetnek, akik szociális alapú lakbért fizetnek. A felújításokat önkéntesek és leendő beköltözők segítségével végzik. Önálló lakhatást kínálnak, mellyel valódi társadalmi integrációra nyújtanak lehetőséget a rászorulóknak. Hisznek benne, hogy szállók helyett megfizethető bérlakásokkal és szociális munkával kell segíteni a beköltöző bérlőket – hogy igazi otthonokat teremtsenek. E szemlélet mentén az egyesület a beköltözés előtt, alatt és után intenzív szociális munkát is biztosít. A hosszú távú cél, hogy az ügyfeleik ne csak beköltözhessenek, de meg is tudják tartani lakásaikat. Néhány ügyfelüknek az új lakásba való beköltözéskor egyáltalán nem volt rendszeres jövedelme, de ma már önállóan, időben ki tudják fizetni a számláikat. Az Egyesület szeretné, hogy a „Kunyhóból Lakásba!” mintaprogram legyen és országosan, más szervezetek megvalósításában is államilag elismerve működhessen.

Az év során több egyetemi sportcsapatnak is örömmel nyújtottunk támogatást és/vagy pro bono képzést.

Magyar csapatok:

  • Airrari-STECO
  • Arrabona Racing Team
  • BME AeroSpace Team
  • BME Formula Racing Team
  • BME Motorsport
  • BME Solar Boat Team
  • BME Suborbitals
  • Electric Racing Miskolc
  • KEFO Motorsport
  • Kenji Racing Team
  • SZEnergy Team
  • SZEngine Team
  • Óbuda University Racing Team


Horvát csapatok:

  • Euroavia Zagreb Student Team
  • FESB Racing Team
  • Riteh Racing Team


Szerb csapatok:

  • BEOAVIA Student Team
  • FS Road Arrow Student Team