Szakmai Nap a Debreceni Egyetemen: Mérnöki szimuláció a tervezésben
A gépeket korábban papíron tervezték, legyártották az alkatrészeket, összeszerelték, majd abban bíztak, hogy az úgy működik, ahogyan azt eredetileg elképzelték. Manapság egyre több gép úgy készül, hogy szoftverek segítségével megtervezik, majd még a számítógépen szimulálják a szerkezet működését, így lényegesen egyszerűbbé és gyorsabbá válnak a fejlesztések.
– Az informatika fejlődésével, az ipar 4.0 kialakulásával minden terméknek el tudjuk készíteni a digitális térben az ikerpárját. Ott minden úgy működik, olyanok a tulajdonságai, mint a való életben. Ezek kipróbálására szolgál a szimuláció – magyarázta Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának (DE MK) dékánja a DE MK Gépészmérnöki Tanszék és az eCon Engineering Kft. közreműködésével létrejött Mérnöki szimuláció a tervezésben című szakmai napon.
A kari vezető elmondta: az elsősorban a járműiparban és a mechatronikában alkalmazott módszer segítségével például rövid idő alatt nagyon sok terhelésnek lehet kitenni egy-egy alkatrészt, amelynek jóvoltából meg lehet mondani, hogy az mennyit fog kopni, mennyire fog elhasználódni. Így növelni, vagy akár csökkenteni is lehet annak élettartamát. A gyártást csak ezután érdemes megkezdeni – ismertette Husi Géza.
A rendezvényen az egyetemi oktatók és az ipari szereplők egyebek mellett a szimulációs tervezés hatékonyságáról, megtérüléséről, a tervezési időről, erőforrásigényéről, illetve az esetleges hibák számának csökkentését biztosító technikai megoldásokról beszéltek, valamint folyadékdinamikai, szilárdtest és elektronikai szimulációk gyakorlati alkalmazására is példákat mutattak be.
– Gépészmérnöki képzésünk egyik jelentős oszlopa az úgynevezett végeselemes szimulációkhoz kapcsolódó oktatás, ezt még 2008-ban vezettük be. Ezen felül az országban egyedül csak nálunk elérhető a gépészeti szimulációs szakmérnök képzés, ami kifejezetten erre a szakmaterületre fókuszál. Célunk, hogy ezt minél többekkel megismertessük, megszerettessük, bővítsük – fogalmazott Mankovits Tamás, a DE MK Gépészmérnöki Tanszék vezetője.
A szakmai nap társszervezője, az eCon Engineering Kft. szoftver üzletágának vezetője, Molnár László hangsúlyozta: szervesen részt vesznek ebben az oktatásban, a technológiában jártas szakembereket biztosítanak a képzéshez.
forrás: https://hirek.unideb.hu/node/12079