Segíthetünk?

Végeselemes modellezés a termékfejlesztésben

Ahogy a digitalizáció térnyerése következtében a gyártási folyamatok egyre komplexebbé válnak, mind nagyobb szerephez jutnak azok a technológiák, melyek költséghatékony módon képesek rövidíteni a termékek piacra jutási folyamatát – versenyelőnyhöz juttatva a vállalatokat.

Az XVII. ANSYS Konferencia és eCon Felhasználói Találkozó azokkal a szimulációs megoldásokkal foglalkozik, melyek segítenek elérni ezeket a célokat. Napjainkban azok a cégek lehetnek igazán sikeresek, melyek képesek folyamataikat hatékonyan, a digitális gazdaság elvárásai szerint alakítani. E folyamat egyik fontos jellemzője, hogy drasztikusan csökken a termékek életciklusa. Elég csak a mobiltelefonokra vagy a gépjárművekre gondolni. Ugyanabból a mobil készülék típusból évente jelennek meg az újabb verziók, és kétséges, hogy van-e értelme ilyen gyakran váltani, mégis sokan megteszik. Egyre rövidebb modellciklusok jellemzik a jóval összetettebb autóipart is: míg az 1980-as években egy-egy modell akár 9-10 évig is a piacon volt, ma már ez a szám 4-5 évre csökkent. Vagyis a cégek mindent megtesznek annak érdekében, hogy folyamatosan vonzó termékekkel lássák el a piacot.

– Ahhoz, hogy a terméktervezés idejét csökkenteni tudjuk, már a fejlesztés korai szakaszában érdemes olyan megoldásokat alkalmazni, melyek segítségével akár a prototípus gyártás előtt feltérképezhetők a hibalehetőségek. Tapasztalatunk szerint akik a tervezés során komplex szimulációs analízist használnak, versenytársaikat megelőzve sokkal hamarabb jelennek meg új termékekkel. Emellett jóval kevesebb a tervezési hiányosságokból adódó vevői reklamáció, a termék vagy berendezés működésével kapcsolatos meghibásodás – hívja fel a figyelmet a végeselemes analízis előnyeire dr. Molnár László, az eCon Engineering Kft. szoftverértékesítési üzletágának vezetője.

A korszerű szimulációs szoftverek, így az általunk forgalmazott, több mint ötven éves múltra visszatekintő ANSYS nem csupán a mérnöki gyakorlatban már jól ismert mechanikai számítások elvégzésére alkalmas, hanem a legújabb fejlesztési területek – 3D fémnyomtatás, kommunikációs és radar antennák, önvezető autók fejlesztése, 3D elektromágneses térszámítás – analízis igényét is képes kielégíteni. Ezeknek az intenzíven fejlődő technológiáknak is köszönhető, hogy a végeselemes módszer alkalmazásának fontossága már a villamosmérnök és informatikus képzés során is egyre nagyobb hangsúlyt kap – emeli ki a szakember.

Nem csak az árcédula számít

A piaci verseny a szoftverfejlesztő cégeket sem kerüli el, ennek ellenére a szimulációs alkalmazások többnyire a mérnöki szoftverek felső árkategóriáját képviselik. Ezért a forgalmazók számos kedvező felhasználási megoldást kínálnak ügyfeleiknek, a legfelkészültebb mérnökirodák pedig önálló szolgáltatásként számítási kapacitásaikkal segítik ügyfeleik terméktervezési folyamatait. A kereskedelmi forgalomban kapható szoftverek mellett szól az az óriási előny is, hogy többezer fejlesztőt tudnak a háttérben, akik napi szinten foglalkoznak a szoftverek fejlesztésével és validálásával. Ez minőségi garanciát ad arra, hogy a szükséges mérnöki tudás birtokában elvégzett feladatok megbízható eredményt adnak.

– Nem feltétlenül csak pénzügyi kérdés, hogy házon belül vagy külső szolgáltatót bízunk meg egy számítási feladat elvégzésével. A piacon mindkét megoldásra van példa, elsősorban a megbízó dolga eldönteni, hogy azt a stratégiai tudást, amely a termék tervezése, fejlesztése és annak egész életpályája során összegyűlik házon belül kívánja tartani vagy ez a tudás a szolgáltatót gazdagítja. E kérdést többnyire a termék jellege dönti el: ha a piac igényli a folyamatos frissítést, új verziók megjelenését és ehhez kapcsolódóan napi vagy heti szinten van szükség szimulációs feladatok elvégzésére, célszerű cégen belüli megoldást találni. Ennél ritkább feladatokat már érdemes külső szolgáltatóra bízni – mondja Molnár László.

Az eCon Engineering szoftverértékesítési vezetője arra is emlékeztet, hogy az ANSYS végeselemes szoftver lehetőségeit kiegészítve a hazai felhasználók rendelkezésére állnak olyan, a cégük által fejlesztett testre szabott megoldások is, melyek számos feladat még gyorsabb és hatékonyabb elvégzését biztosítják. Ezekből is ízelítőt kaphatnak az érdeklődő szakemberek az április 19-i ANSYS Konferencia és eCon Felhasználói Találkozón. A résztvevők megismerkedhetnek azokkal a módszerekkel, melyek révén egyszerűbben elvégezhetők a termékfejlesztéshez kapcsolódó, akár egyedi és bonyolult beállításokat igénylő számítások is.

A délelőtti előadásokat követően három szekcióban 15 előadás várja a konferencia résztvevőit. Az előadások többsége valós ipari alkalmazásokról szól. Érdekesnek ígérkezik az Áramlástani szekcióban Kelemen Sándor Márk előadása, aki a membránszűrő berendezés áramlástani vizsgálatáról és a fejlesztési lehetőségek felméréséről beszél, az Elektromágnes szekcióban a BME munkatársa, Szombathy Csaba NYÁK-ra integrált 80 GHz-es tölcsérantenna tervezése és analízise című előadása keltheti fel az érdeklődők figyelmét, a Mechanika szekcióban az eCon Engineering Kft. munkatársa, Lendvai Márton ismerteti a polimer kompozit vasúti ülés fejlesztése során szerzett tapasztalatait.

A konferenciára folyamatosan lehet regisztrálni, a részletes program ezen a felületen érhető el.

Kiglics Gábor

hőmenedzsment

gyorsan és egyszerűen

TERMIKUS SZIMULÁCIÓS BEÁLLÍTÁSOK ÉS EREDMÉNYEK AKÁR FÉL PERCEN BELÜL!

Mekkora jelentőséggel bír a gyorsaság egy termék piacra kerülésekor? Fedezze fel még ma az Ansys Discovery folyamatosan bővülő modell előkészítő és szimulációs eszköztárát! 

Ingyenes próbaverzió indítása
Econ

Discovery