Segíthetünk?

Végeselemes analízis a terméktervezésben

 

Ahogy a digitalizáció térnyerése következtében a gyártási folyamatok egyre komplexebbé válnak, mind nagyobb szerephez jutnak azok az alkalmazások, melyek költséghatékonyan képesek rövidíteni a termékek piacra jutási folyamatát – versenyelőnyhöz juttatva a vállalatokat.

A digitalizációban rejlő üzleti lehetőségekről még tavaly készített felmérést a McKinsey & Company nemzetközi tanácsadó cég. Eszerint a digitális gazdaság 2025-ig akár 9 milliárd euróval is megdobhatja a hazai GDP-t, amennyiben Magyarország képes volna kihasználni a digitalizációban rejlő potenciált. A jelentés legnagyobb hátrányként a kis- és középvállalatok digitális érettségének hiányát említi.

Pedig az új technológiák, így a digitális gyártás rohamos térnyerésével, naponta szembesülhetnek például az autóiparhoz ezer szállal kötődő hazai beszállítók is: a robotizáció következtében a karoszéria- vagy festőüzemekben dolgozók létszáma drasztikusan csökkent, miközben a szoftverfejlesztőké, adatmérnököké csaknem megkétszereződött.

– Ugyanezt a gyökeres átalakulást tapasztalhatták meg a cégek termékfejlesztési munkatársai is. Látványosan nőtt a termékek komplexitása, egyre rövidebb idő alatt kell piacra juttatni az újdonságokat. A termékek minőségével szemben támasztott igények sem csökkennek, vagyis az olcsó, silány produktumra ma már senki sem vevő – sorolta a változásokat Simo István, az eCon Engineering Kft. értékesítési munkatársa.

Szerencsére ma már a hazai mérnökök sincsenek hátrányban nemzetközi versenytársaikhoz képest: a terméktervezéshez vagy a költségcsökkentéshez kapcsolódó megoldások, így a végeselemes szimulációs szoftverek legújabb, naprakész verziói számukra is elérhetők. Kétségtelen, hogy ezek az alkalmazások az ipari szoftverek felső árkategóriáját jelentik, de hozzáértő használatukkal, a termékfejlesztési ciklus során látványosan csökkenthetők, vagy akár teljesen kiszűrhetők a tervezési hibák. Ezzel megelőzhetők a sok esetben jelentős költségekkel és presztízsveszteséggel járó termék-visszahívások. Ráadásul, az általunk forgalmazott ANSYS végeselemes szoftvert csak egyszer kell megvásárolni, örökös licenc jár hozzá – hangsúlyozta a lehetséges előnyöket a szakember.

Feladathoz igazodó megoldások

Elmondta, van olyan ügyfelük, aki hetente két új termékkel lép piacra, és jelenleg nincs az a mérési technológia, amellyel validálható lenne ez a két új termék egy hét alatt. Az egyedüli megoldás, a végeselemes szimuláció – adott esetben ilyen látványosan rövid is lehet a fejlesztési ciklus. Persze nem minden vállalkozásnak kifizetődő házon belül végezni a végeselemes analízist, olykor érdemes külső szakértőkre bízni a feladatot.

Kétségtelen, hogy saját szimulációs osztály esetén a tudás és tapasztalat házon belül marad, de nagy kapacitású multinacionális cégeknél is rendszeres, hogy projekt alapon külső mérnökirodát bíznak meg a szimulációs feladatok elvégzésével. További lehetőség a néhány hónapos szoftverbérlés, ennek elsősorban az a feltétele, hogy a vállalkozásnál legyen olyan szakember, aki tudja használni a szoftvert, és viszonylag gyorsan, érdemben tud dolgozni.

Az eCon Engineering szoftverértékesítésért felelős munkatársa felhívta a figyelmet arra is, hogy az általuk forgalmazott ANSYS piacvezető végeselemes szoftver kínálatában idén főként a rohamosan fejlődő elektromágneses alkalmazásokhoz kapcsolódó portfólióban jelennek meg új technológiák. Olyan, akár egyedi, teljesen testre-szabható megoldásokról beszélhetünk, melyek a gépi tanulás vagy a mesterséges intelligencia felhasználását is lehetővé teszik.

– Folyamatosan reagálunk az új technológiákra és építjük be ezeket portfóliónkba. Ilyenek az additív gyártás és a 3D nyomtatás területén élen járó 3DSIM nevű cég megoldásai. Ezek az ANSYS mechanikai moduljához csatoltan lehetőséget biztosítanak 3D nyomtatás komplex szimulációjára. Egy másik érdekes terület a 3D vagy virtuális valóság. Az OPTIS cég VREXPERIENCE termékének segítségével már optikai szimulációkra is van alkalmazás az ANSYS portfóliójában.

További újdonság a közös munkát megkönnyítő, azonnali eredményeket biztosító alkalmazásunk a Discovery Live – ami önállóan is használható és a PTC szoftverfejlesztő céggel kötött stratégiai együttműködés eredményeként a Creo-ban is elérhető – végeselemes megoldás.

Ez lehetővé teszi a konstruktőrök számára már a tervezés közben egyszerűbb, döntéskönnyítő szimulációs feladatok elvégzését, így hozva közelebb egymáshoz a tervező és szimulációs szakemberek munkáját. A licencelést érintő legfontosabb változás, hogy ez évtől elérhető az ANSYS Cloud, amely – a Microsoft Azure felhőmegoldásával a háttérben – egy letölthető applikáció segítségével egyetlen kattintással lehetővé teszi a felhő alapú szimulációt – sorolta az újdonságokat Simo István.

– Mindezekről és partnereink megoldásairól is részletesen szó lesz április 11-én a https://drive.google.com/file/d/12d8cW0fPpblSWmgsWrkmNHmJmWBMf–t/view. Fodor Balázs (BMW Group) segítségével betekinthetünk egy autóipari multi termékfejlesztési folyamataiba, emellett megtudhatjuk, hogy a nulláról indulva hogyan lesz egy két fős (Ocskó Gábor, Péterbencze Zsolt) szimulációs mérnökcsoport sikersztorija miként kapcsolódik össze a Harman-Becker hangszórókosár fejlesztésével. Érdekesnek ígérkezik az Áramlástan Szekcióban a Fővárosi Vízművek (Gönczi Gábor) munkatársának előadása, aki a Dunába szivárgó mérgezések szimulációs vizsgálatának folyamatáról beszél.

Az Elektromágneses Szekcióban Lazányi János a PCB Design Kft. munkatársának Wi-Fi antenna szimulációja című előadása számít az érdeklődők figyelmére, a Mechanika Szekcióban Nagy Anna, az eCon Engineering Kft. szakembere ismerteti a Kompozitlemezek ortotróp anyagjellemzőinek meghatározása és kísérleti igazolása során szerzett tapasztalatait, mely fejlesztő tevékenysége miatt az eCon Engineering egy hazai konzorcium tagjaként az „automotive process” szekcióban elnyerte a JEC nemzetközi kompozittechnológiai kiállítás díját.

A rendezvény házigazdája idén Bazsó Gábor (Karotta), a www.totalcar.hu szerkesztő-újságírója lesz. Elhozza Hangyász nevű versenyautóját is, ezenkívül egy BMW i3 elektromos autó – és számos BMW i3 alkatrész – is várja az érdeklődőket, amiket kézbe is vehetnek a konferencia résztvevői. Ezen termékek mindegyikét végeselemes szimuláció alkalmazásával fejlesztettek a BMW, a Honda, és számos stratégia partner számára – adott betekintést a konferencia programjába a szakember.

hőmenedzsment

gyorsan és egyszerűen

TERMIKUS SZIMULÁCIÓS BEÁLLÍTÁSOK ÉS EREDMÉNYEK AKÁR FÉL PERCEN BELÜL!

Mekkora jelentőséggel bír a gyorsaság egy termék piacra kerülésekor? Fedezze fel még ma az Ansys Discovery folyamatosan bővülő modell előkészítő és szimulációs eszköztárát! 

Ingyenes próbaverzió indítása
Econ

Discovery