Segíthetünk?

Sikeresen zárult a Horizont 2020-as QUIET projekt

Sikeresen zárult a Horizont 2020-as QUIET projekt, ahol az eCon Engineering egy 12 tagú nemzetközi konzorciumban mutatta meg mérnöki tudását, olyan nagy presztízsű tagok között, mint a HONDA, az AVL vagy a Fraunhofer Institute.

A QUIET konzorcium elektromos autók hatótávnövelését tűzte ki célul, mégpedig valós környezeti körülmények között, mint pl. téli hideg, vagy nyári kánikula. Ezen viszonyok mellett az akkumulátor kapacitásának jelentős részét, akár 20%-át is az utastér fűtésére, vagy hűtésére használjuk fel, így ez a témakör jelentős potenciált rejt magában. A projekt során az egyik nagy témakör a jármű HVAC rendszerének fejlesztése pl. emelt hatásfokú hőszivattyú, fázisváltó anyagok és felhasználói igényeket jobban kiszolgáló kezelőfelület (GUI) implementálása volt, a másik témakör pedig a jármű utasteréhez kapcsolódó tömegcsökkentés és termikus szigetelőképességének fokozása volt. Ez utóbbiban működött közre az eCon, ahol modern polimer, polimer-kompozit anyagok, valamint hibrid fém-polimer habok felhasználásával sikerült a referencia járműhöz képest 20-30%-os tömegcsökkenést elérni a megcélzott ablaküvegek, oldalajtók és ülések körében.

Mindemellett jelentős hővezetőképesség és hőtehetetlenség csökkenést is elértünk, amely tovább segíti a jármű hatótávnövelését. Az említett alkatrészek nem csak tervként kerültek dokumentálásra, hanem gyártásuk és tesztjárműbe történő szerelésük is megtörtént, aminek segítésével a az új alkatrészek validálása is sor került.

Tekintse meg az alábbi, rövid projektösszefoglaló videónkat!